Következő 20 cikk

Előző 20 cikk

Aranyosi Ervin: Az élet szép...		2009.10.14. 20:31
Minden nap újra ébredünk, s a nagy világba révedünk, újabb utunkra indulunk, dúdolva szép, bevált dalunk. Minden nap újra kezdjük el, ilyen az élet, menni kell! Előre nézni, s tudni azt, a múlt sosem jelent vigaszt. Ne nézz hát vissza, nem szabad, nehezen vonszolod magad, a tegnap súlya válladon, minden lépésnél hátranyom. A mában élj és láss csodát, élvezd virágok illatát, a nap az égről rád nevet, melengeti a lelkedet. Végy észre apró örömöt, hétköznapodba költözött vidító szép varázslatot, egy kedves embert, állatot, virágokat, patakot, fát, a szerelmet, ha rád talált, s mindent mi jól esik neked, élvezd az egész életet.

Fura szerzet az ember....	György László:	2009.10.14. 20:21
Értsétek meg végre már, törékeny az igazság, mint az üvegpohár. Ember ember felett, ember dolgok felett, igaz szívvel ítéletet nem tehet. Emberségünk naponta megalázzuk, a történelmet csak magyarázzuk. A látókra, igazat-akarókra, költőkre és egyéb irástudókra ezredévek óta már Cassandra sorsa jár. Hiába feszítette keresztre magát a múlt, jelenünk ebből mit sem tanult. Értsétek meg végre már, törékeny az igazság, mint az üvegpohár. Fura szerzet az ember. Csodákra termett, de parancsra sárba fekszik, megöregszik, és nem mer hinni a csodákban, fél a sötét szobában. Istenhez menekszik hogy vinné el a sötétet, és nem is sejti, hogy Istenről már rég lekésett. Fura szerzet az ember - Rombol és teremt, égig ér a vágyban, de saját magában, a legszebb csodában hinni nem mer. Szánni való, s védtelen. Hagyja, hogy álmait hétköznapokká tapossák, szivárványszemét szürkére mossák, s lenyessék szárnyait. Fura szerzet az ember, teremthetne egy új világot, emberséget nagyszerűt, de meghal inkább, mert az egyszerűbb.

Hiányzik az életből valami	Móricz Eszter	2009.08.17. 06:04
A napok rohannak, futnak, céltalan bolyongunk a szürkeségben. Mindenki siet valahová. Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem. Hiányzik valami az életünkből. Nem látjuk a tarka virágok színét, nem érezzük a napfény melegét. Hiányzik egy ölelés, egy jó szó, elmúlt nyarak igézete, ringó kalászos, erdők illata. Hiányzik az életből valami... Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás. Egész életünkben szakadatlanul, fuldoklásig küzdünk, harcolunk. Vágyódunk a tökéletességre, és csak reménykedünk hiába. Reménykedünk egy csókban, ölelésben, egy kézfogásban, egy mosolyban. Hiányzik az életből valami... Tovább…

TŰZ	Gárdonyi Géza	2009.06.06. 17:48
A tűz Szeretem a tüzet nézni. A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg - édes félálom: nyugodalom. A tűzben történetek vannak. Mesehangú és mesének illő színes történetek, amiknek se eleje, se vége nincsen, hanem minden rend nélkül egybefolyik egyik a másikkal. Az ember nem tudja, valóban megtörténtek-e, vagy csak álmodja őket. De ilyenkor mindegy is az. A lángok játszanak a tűzben. A gondolatok játszanak az ember elméjében. Rend nélkül való színes gondolatok - mint ahogy a lángocskák is rend nélkül jelennek meg és tűnnek el. A tűz eleinte rostogva ég, aztán halk mormogással, sziszergéssel, susogással, végül vörösen izzó parázs az egész, kezdetben tündöklő aranykupac, később tündöklő vörösréz. A tűz ilyenkor végtelen mélynek látszik. Az apró lángok föllebbennek a semmiből; táncolnak a parázs fölött; és eltűnnek a semmibe, mintha egy láthatatlan kéz söpörné le őket a parázsról. A hosszú téli estéken elüldögélek néha a nyitott ajtajú kályha előtt. Nem valami drága kályha, csak afféle cserépalkotmány, amilyen a falusi tanítóknál szokott lenni. De nekem mégis jó és eléggé szép is. Mikor már túl vagyok a dolgaimon, odavonom a karosszékemet a tűz elé. Csak szalmából van ez a karosszék, de nekem jó ez, szép is. Kívül, a havas faluban csönd van és csönd van idebent is. A téli estnek álommal áthatott csöndessége ez. A kályha száján félig nyílt legyező alakjában áramlik ki a vörös fényesség, s a tűznek meleg lehelete. A macskám is itt van a lábamnál. Úgy szereti a tüzet, mint én. Összeguborodva fekszik a padlón, a lábaim előtt, s mindig úgy tesz, mintha aludnék. Pedig sohasem alszik. Csak hunyorog. Néha fon. Ez az ő éneke. Mikor így fonva rám néz, nekem énekel. Mikor a tűzbe merengve dorombol, akkor a maga kedvére fon. Egyhangú, de mégis kedves melódia az ő dorombolása, a megelégedésnek, s maga jólérzésének melódiája. A tücsök ciripelése is csak egy hangnak a folytonos ismétlése. A béka sem ümmög több hangot egynél, de az az egy hang a boldogság hangja; - soha nem unalmas és nem fárasztó, mint az emberi hangversenyek. Így tudom én mindig hallgatni ennek a szelíd kis házi tigrisnek a fonását. Milyen boldog és elégedett tud ez lenni egy kis kályhatűztől. Épp úgy gyönyörködik az aranyló parázsban, mint én, és ilyenkor bizonyára neki is mindenféle gondolatok meg történetek délibábjátéka vonul át az elméjén. Az ő történetei bizonyosan vadásztörténetek. A tavaszra meg a nyárra is gondolhat olykor. A tavaszra, mikor a verőfényben elnyújtózkodva melengeti az ő rozsdaszínű selymes bundácskáját, miközben mind a négy fehér lábát elnyújtja és jóízűeket álmodik. De a virágokat is szereti. A nyáron sokszor láttam, milyen kedvvel lépked a violák meg a rezedák között, és hogyan szaglálja meg-megállva hol az egyiket, hol a másikat, s ilyenkor félig lehunyja a szemeit. Így élvezik a virág illatát a lányok is. De most nincs virág és nincsen napsugár. A kályha verőfénye az egyedüli, ami emlékeztet a nyárra. Azonban nekünk ez is elég. A boldogság békéje van a szívünkben. Mi a boldogság? Mikor a vágyak pihennek. Mikor az ember nem gondol a holnapra, csak bámulja a parazsat félálmos nyugovással, s lelke úgy leng a múltak fölött, mint tó fölött a madár. Ahogy így a kályha langyos melegáramlatában üldögélve nézem az örökszép parazsat, arra gondolok, hogy miért nincs itt még egy karosszék és miért nem ül abban még egy valaki, akinek a kezére rátehetném szelíden és gyöngéden a kezemet és aki a fejét a vállamra hajtaná. A csöndnek szárnyatlan óráiban megjelenik néha előttem ez a gondolat és tündérorcával mosolyog reám. De én szomorúan nézem őt vissza. Mert az egyedülvalóság nem is nézhet másképpen, mint szomorúan. Az egyedülvalóságnak hosszú az árnyéka. Az egyedülvalóságnak árnyéka az a gondolat, hogy nem fogunk soha az életben találkozni azzal, akivel álmainkban mindig találkozunk. Ez az árnyék engemet se hagy el. De hogy is gondolhassam, hogy van a világon valaki, aki reám vár és ide mellém, ebbe a szegény kis szobába belekívánkozik. Ha volna olyan valaki, az már rám nézett volna és nyújtotta volna nekem a kezét. Azt mondta volna: - A szobád nem szegény, mert te is benne vagy -; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is. A parázsra hamu kezd borulni. Homály homályra száll a szobában. Úgy érzem, mintha én is elmúlóban volnék: így, amint ülök belemulandó árnyék az árnyékba; puszta értéktelen árnyék, amit a tűz véletlen vak okból jelenített meg, s amely épp úgy véletlen vak okból enyészik és múlik bele a sötétségbe.

Halottainkra emlékezvén	- M. Laurens 2006-2008 -	2008.11.02. 06:00
Gyertyák Vagyunk Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott, Csendben égve élünk e világba, mit nyújtott Életünk értelme , őrizni a tőle kapott lángot, Elűzni a sötét semmit, s vigyázni a világot. Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz, Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz Egyik gyertya vékony,s lám tömzsi ott a másik, De minden egyes gyertya csupán égve világít. Együtt oly szép és meleg sugárzás a fényük, Délceg ragyogás, vagy lágy pislogás a létük. Éltükben önzetlenül mindegyre csak égnek, Ők adják a meleg lelket, a hideg setét éjnek. Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad, Elfogynak, mint a viasz, s létük végén járnak Apróka megfáradt lángjuk egy utolsót remegve rebben, Elpihen a bennük örzött fény, békésen,... csendben. De az örök fény mi életet ád , nem hunyhat el soha, Emlékezve éled ismét, új és új gyertyák büszke sora. Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot, Értük is fénybe borítjuk, e reánk bízott csodás világot.

Régi magyar áldás	x	2008.05.30. 15:32
Régi magyar áldás: Áldott legyen a szív, mely hordozott, és áldott legyen a kéz, mely felnevelt. Legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed. Legyen áldott benned a Fény, hogy másoknak is fénye lehess, legyen áldott a Nap sugara és melegítse fel szívedet, hogy lehess meleget osztó forrás a szeretetre szomjazóknak és legyen áldott támasz karod a segítségre szorulóknak. Legyen áldott gyógyír szavad minden hozzád fordulónak, legyen áldást hozó kezed azoknak akik érte nyúlnak. Végül legyen áldott immár minden hibád, bűnöd, vétked, hiszen Aki megbocsátja, végtelenül szeret téged. Tovább…

Hazatérés	x	2008.04.19. 06:41
Oly végtelen a mennynek országútja, Rajta szállok lelkiekben én... Csillag-portól ragyog ruhám ujja, Drágakőként szikrát szór a fény. A csillagképek mind-mind ismerősim, Körbe járok köztük, mint a Nap. Talán itt laknak az ősi felmenőim, Hol az Orion-kép mértékkel halad. Míg a Szíriusz, mint csodás égi ékkő, Nagyasszonyunk óvja léptemet. Ízisz ő, ki Egyiptomban fénylő, S én botorkálok, mint egy kisgyerek. És magához vonz az ismeretlen mélye, Hol sok kvazár küld rejtelmes jelet. Már fülemben zeng a szférák zenéje, Az őskáosznak szélén lépkedek. Itt már látni a teremtés csodáját, Még minden forma ködként kavarog, Elértem a kezdetek hazáját, Hol születnek Napok, holnapok... Ha csillagok honából vissza visz utam, Mily jó pihenni puha vánkoson. Rohantam én haza, mint idő rohan, Mert ott a legjobb, hol vár az otthonom! Tovább…

Megérzés nélkül	Kassai Csilla	2008.03.22. 15:16
Megérzés nélkül Kassai Csilla Az Élet olyan , mint egy nagy Folyó : Csak árad , árad és hömpölyög. A Lelkemben feléled a szó És mélyről ébredő álmokat szövök. Megérzés nélkül ... Mikor fellázad bennem az Ég, Akkor mellettem állnak az Angyalok, Riadtan néznek szerteszét, Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok. Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól, Még sem maradhat csak az enyém! Hallgatok, mert a könnyem kicsordul Az Érzések Égi fellegén. De a Lélek ébred! És szólni akar! Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet, A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar, Örök fejlődésre késztetve az Életet. A Lélek tudja, hogy mi következik! Bár a balga Ember csak magára néz, Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet? És miért van megannyi szenvedés? Azt hiszi, a Világ magától létezik, S ami van, arról Ő nem tehet! Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív, S ezért vannak a "gyarló" Emberek! De mikor kopogtat benne Valaki, Aki szüntelen kedvesen szólogat, A szívében megdobban valami, S el kezdi hallani a hangokat! Először úgy érzi, játék csupán, S többnyire nem veszi komolyan, Ám mikor magával ragadja az ár, Hagyja magát sodorni boldogan! És már érzi, hogy hallgatni kell És figyelni a belső Életet, Mert odakinn csak az létezik, Mit belülről építenek az Emberek. Megérzés nélkül élni bűntudat, Mert mikor magára ismer majd a földi Én, Nem talál mentségére szavakat, S gyötrődik addigi Életén! Lehet, hogy jó, de lehet, már késő. Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak, Elmeditál! Milyen földi Én is most ő? Mert a Lélekre minden visszahat! Egyszer mindannyian felébredünk! Megértjük, késő sosem lehet, Mert legfeljebb majd jobban éljük Az életünk, Mint a csak kívül létező Emberek! Az Élet halni, a Halál élni akar! A Körforgás örökkön át örök, S ahogy az Ember Teste és Lelke között Dúl a harc, Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött! (Forrás: Ahogy érzed) Tovább…

Érints meg	x	2007.11.17. 15:28
Ha kisbabád vagyok – érints meg! Szükségem van az érintésedre, úgy ahogyan talán sosem képzeled. Tovább…

A Te akaratod	Reményik Sándor	2007.11.17. 14:58
Teljesüljön a Te akaratod: A Miatyánkból ezt tudom már csak. Bimbóban nem marad meg a virág, És visszafele nem foly a patak. Tovább…

Ősi norvég vers: Tanulj!	HAMMARSKJÖLD	2007.11.05. 06:47
Tanuld meg a víztől követni utadat, Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, Tanulj a sziklától megállni helyeden. Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér, Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: Hogyan kell életed leélni csendesen. Tovább…

18.Csak ennyi	Fésűs Éva	2007.11.05. 06:32
Amit ma megtehetsz, kevés, mégse halaszd el holnapig; részekből teljesül az egész, nagy szívvel tedd meg a kicsit. Amit ma eltehetsz se sok, - nincsenek garasos csodák, - de valaki örülni fog még ennek is, hát add tovább. Ezer szóból csak egy igaz, és sok beszéd elrejtheti, ha rábukkannál, melyik az, ne tétovázz kiejteni. Naponta egy lépést tehetsz, hogy messzi célodat elérd, de ne csüggedj, Akit szeretsz ugyanígy elindul feléd.

Ne rohanj!	Rajki Miklós	2007.11.05. 06:29
Mindig futsz valahová. Soha sincs semmire időd, Hangzik fel tőled a hivatkozás, És csak folytatódik tovább A versenyloholás. Se látsz, se hallasz, Senkire sem hallgatsz. Csak lótsz-futsz, s loholsz, Mint a versenyagár, Aki csak a célban tudja meg, Hogy a nyúl nem is volt valódi. Elrohansz minden szép mellett, Tovább…

- Mindannyian mások vagyunk	Bródy János	2007.10.29. 22:45
Úgy érkeztünk mindannyian, hogy nem volt szavunk Egyikünk sem kérte, mégis mind itt vagyunk Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág Ahány ember annyiféle csodálatos világ Tovább…

MINTHA ÖRÖKIG ÉLNÉL...	Várnai Zseni:	2007.10.29. 22:42
Úgy tégy, mintha örökig élnél, úgy folytasd minden dolgodat, mintha már semmitől se félnél, az elmúlás se riogat... Mert nem lehet fölérni ésszel, hogy jön a Perc! s mindent bevégzel... megszünsz létezni, nem leszel! Mintha sose lettél volna... s ez lenne minden élők sorsa?! Ne gondolj erre, nem szabad! Csak folytasd minden dolgodat. Tovább…

AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK	Horváth-Varga Sándor	2007.10.29. 22:36
Remélni jót és alkotni szépet Boldognak látni minden népet Megetetni az összes éhezőt Virággal ültetni be tar mezőt És meglocsolni a sivatagot Ez - mit az élettől akarok Tovább…

Elveszíthetetlen öröm	Bódás János	2007.10.29. 22:35
Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen, sok öröme van, elveszíthetetlen. Van öröm, amely mindörökre tart, nem árt neki se szó, se tűz, se kard, Tovább…

Mondd, . . . ?	Torma Judit	2007.10.29. 22:33
Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár? Mondd, miért van, hogy nekem nem jut, mikor te az előbb kaptál? Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat? Mondd, mit kap akkor az, aki csak ennyit kér magának? Tovább…

Forrás legyél	Szabolcsi Erzsébet:	2007.10.29. 22:29
Forrás legyél. Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó hideg és jóízű éltető víz. Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül, kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön, friss levegőjű hegyi réteken. Patak legyél. Lágyan aláomló, hűvös érintésű; hideg selymes vizedtől kapjanak erőre a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között, fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt, zöld pázsit és őszi avar keretezzen, míg tovagördülsz kavicsokat mosva, s lomha folyóvá terebélyesedsz. Folyó legyél. Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat, mely mindent megragad, magával sodor, míg meg nem érkezik az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába. Tenger legyél. Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság. Kiszámíthatatlanul változó, tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt szilaj erő, hullámsír, vagy elcsendesült sima víztükör. Óceán legyél. Széles és határtalan. Kincseket rejtő, ringató mély bölcső. Vég nélküli korlátlan lehetőség. Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető kiismerhetetlen végtelenség. Legyél víz, életet adó őselem, legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen, legyél levegő, mindent beborító láthatatlan, legyél szikla, szilárd, megingathatatlan, legyél forrás, patak vagy tenger, legyél te magad, legyél ember. Tovább…

Egymás kedvéért születtünk...	Marcus Aurelius:	2007.10.29. 22:27
Légy szerény és megfontolt, életed le- gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél, mi az élet célja, Tovább…

Következő 20 cikk

Előző 20 cikk