Ahogy közeledik a nap mikor végleg búcsút kell mondanom a Szülői háznak egyre inkább eszembe jutnak az ott eltöltött évek és emlékek. Hová valósi is vagyok? Otthon és itthon kavarodnak bennem. Az első húsz év amikor ott volt az otthon! Most már több időt töltöttem távol, de szívemben még mindig ott az otthon. Mikor haza megyek, kérdezik haza jöttél? Itthon vagy? Igen, gyakran voltam otthon. Volt egy pont ahová mindig visszatértem.

Várt a Ház, amely azért jött létre, mert két idős ember haza vágyott a szülőfalujába, sok-sok külföldön töltött év után. Otthont építettek maguknak, a gyermeküknek, unokájuknak és dédunokájuknak. A férfi alig fél évet tölthetett el új otthonában, a nő néhány évet, még megérte újabb dédunoka születését. Több generációs ház lett.

Úgy képzeltem majd egyszer mikor öreg leszek jön el ez az idő, amikor forintosítani kell azt a sok energiát, munkát amit az elődeim fordítottak a házra. Dédszüleim megjárva Amerikát, haza tértek, mert ők is ott voltak otthon, felépítették, gondozták, ápolták… Mégis hamarabb jött el az idő, hogy búcsúznom kell a Szülői háztól, az Otthontól, gyerekkorom helyszínétől.

  Hiányozni fog a kert, a dédapám által ültetett diófa amely velem együtt vénül, a csend, a madárcsicsergés…a környezet melyet a szeretet emberek töltöttek be. A diófa terméséből készült diós sütik, a nagymama süteményének illata, iskola, barátok…Emberek, rokonok, akik mind csak a szívemben élnek tovább…

Úgy érzem gyermekkorom helyszíne eltűnik. Nemsokára eljön az idő mikor nem léphetek be bármikor a kapun…nem látom a virágokat, a madarakat a kertben… emlékké halványul…A dombtetőn eltöltöltött nyarak, mikor öl számra szedtük a margarétát, a telek melyeket hósánc építéssel töltöttük, az erdő melyen sokat kirándultunk. Örülök, hogy lehetett még egy generáció mely megismerhette ezt a helyet, a dombokat, a patakot, a tavat…

De úgy gondolom, nem lehet csak az emlékek miatt őrizni egy otthont ami az évek alatt, mikor haza térünk egy pár napra egyre szomorúbbá válik. Magára kellett hagynunk ami az idővel egyre inkább látszik rajta.. hiába a nagy igyekezet nem olyan már mint mikor ott éltünk.

Ha kérdik hová valósi vagyok, azt mondom borsodi vagyok, hiába élek már régóta máshol. Már 11 éve élünk itthon, és ez lesz a gyermekemnek az az otthon amit nekem a dombok lankáin lévő ház jelentett.., Most már itt is itthon vagyok, de nem vagyok idevalósi.

 A régi ház megérdemli, hogy valakinek újra az otthonává váljék.. hogy olyan legyen újra, mint amilyen nekünk volt, gyerek zsivalytól hangos, és lakja be udvarát a boldogság. Kívánom, hogy az új lakók is érezzék magukat jól a házunk falai között…

Most már nekik nyílnak a virágok, teremnek a gyümölcsfák, és csicseregnek a madarak a diófán.