Amma, a Teremtő a kezdetek előtt létezett, és sem­min sem nyugodott.

Amma tojása gömbszerű volt és zárt. Belül négy kulcscsont osztotta négy egyenlő részre.

Amma elhatározta, hogy teremt egy létezést. Ez elő­ször csak gondolat, terv volt.

A gondolat Amma kebelében tervvé, majd elképze­léssé érett.

Gondolatait vázlattá, majd modellé változtatta.  Mindezt tojásának belsejében, teljesen zártan haj­totta végre.

A modellek felvették az elképzelt formát, és valós  ténnyé alakultak.

Elkezdődött az első teremtés.

Egy forgó lábszerű valamin, két lapos valami kö­zött, két tüskeszerű dolog állott egymással szemben.  A lapos korongszerű dolgok elforogtak egymással  szemben, mialatt a láb, amelyen álltak, rezgett és in­gadozott.

Amma ebbe a szerkezetbe helyezte bele a dolgokat:  a levegőt, a vizet, a földet és a tüzet úgy, hogy csak  egymásra rakta őket. A szerkezetből annak rezgése,  mozgása közben magként szóródott ki az eredmény, azonban a rezgés és forgómozgás miatt a víz elhagy­ta a kialakuló dolgot. Így Amma úgy ítélte meg, hogy  ez a teremtési forma nem megfelelő, nem hatékony,  és így elhatározta, hogy az első teremtés tervét és szerkezetét megsemmisíti, csupán a „sene"-t, a magot  őrzi meg belőle, mint az első modell eredményét.

Elhatározta, hogy folytatja a teremtést egy másik  elgondolás szerint.

Most úgy határozott, hogy először kigondolja az új  teremtés menetét; aztán változatot készít annak  minden mozzanatáról, aztán modellként készíti el  kicsiben a dolgokat, majd legvégül végső formát és  teret ad a dolgoknak, hogy azok akarata szerint lé­tezzenek.

Elhatározta, hogy miután az első teremtés módsze­re nem volt jó, most nem egymásra rakja a dolgokat,  hanem összekeveri és önmagából is ad hozzá, hogy a  teremtendő világ tartós legyen, és elképzeléseinek  megfeleljen.

Elhatározta, hogy megalkotja a Pót, a minden dol­gok legkisebb részét, és ebből azután hozzáadással  alkotja meg minden elképzelt modelljét.

A PO MEGTEREMTÉSE

A Póba belehelyezte csigavonalban, forgószél formá­jában önmaga egy piciny részét, valamint azt a rez­gőmozgást, amely szintén önmaga tulajdonságának  picinyke része volt, és azt az erőt, amely önmaga  mozgásához tartozott addig csupán.

A Po, míg megalkotta, kiterült, majd önmagára fel­csavarodott, ezért is nevezik Pónak, turbánszerűen  felcsavarodottnak.

A Po nagyon kicsi volt, mindennél kisebb, ez is  Amma sajátja volt, de mégis benne rejlett minden lé­tező alapja és lehetősége. Amma látta, hogy a Po al­kalmas lesz teremtéselképzelésének megvalósításá­ra, ezért elbatározta, hogy arra képessé is teszi.

A SZÓ MEGTEREMTÉSE

Amma ezek után elhatározta, hogy különleges dolog­gal ruházza fel a Pót, és ezért hozzáadta önmagából a Szót, azt az értelmet, melynek segítségével a Póból  bármi létezhet, kialakulhat a teremtés menete során,  és később is.

A Szó oly tulajdonsággal látta el a Pót, hogy ettől a  pillanattól az Amma akarata szerint önmaga hozzá­adásával, azaz megsokszorozásával bármivé átala­kulhatott. Amma ezek után a Po több-kevesebb hoz­záadásával teremtette meg a dolgokat.

Az önmagára felcsavarodott Po magában őrizte a  Szót, és együtt Amma részei voltak és lettek, minden  élő és élettelen teremtmény alkotói Amma akaratá­ból. A Po és a Szó együtt olyan volt, mint Amma  maga. Ez a teremtés legnagyobb titka, egyben Amma  lényegének titka is.

A DOLGOK MEGTEREMTÉSE

Ezek után Amma elhatározta, hogy a Po segítségével te­remt egy világot. A teremtés célja az élet létrehozása  volt. Ennek előfeltétele már adott volt, mert amikor  Amma a Póhoz hozzáadta a Szót, ezzel megteremtette  az élet előfeltételét, mert abban ő maga is, életereje is  jelen volt. Létrehozta hát tojásában a méhlepényt a Póból és saját energiájából, amely majd szolgál az  első élők kifejlődéséhez. Így tojásának egyik részét a  méhlepény helyéül jelölte ki. Ekkor a teremtés még  csak modellek szintjén indult meg, a világmindenség  kialakulása még nem kezdődött meg.

A LÉTEZŐK MEGTEREMTÉSE

Ezek után Amma hozzáfogott, hogy az első élő létező­ket megalkossa.

Elsőre négy létezőt alkotott meg, négy ikerpárt, akik  önmagukba foglalták saját ikertársukat is. Miután lé­nyüket tisztán a Szót tartalmazó Póból alkotta meg,  ezek fénylényekké váltak, de hogy alakjuk és termé­szetük kialakulhasson, 60 időszakon át kellett a kifej­lődési helyükké kijelölt méhlepényben maradniuk.

Elsőnek az első Nommo Anagonnót alkotta meg. Őt  Nommo Díe-nek a nagy Nommónak teremtette, őt  rendelte létező helyettesévé, a később kialakuló Vi­lágmindenség őrzőjévé és irányítójává.

A másodiknak teremtett Nommo Tityayne lett a  végrehajtó hírnök, és az első megteremtett szellemi  forrásainak védelmezője.

A harmadik, a Nommo O szerepe a teremtés pilla­natában még nem dőlt el véglegesen, de Amma bölcs  előrelátása őt a feláldozandó nommo szerepére  szánta, megsejtve, hogy a teremtés menetét valami  megzavarhatja.

A negyedik az ikrek között Ogo volt, aki be is telje­sítette az Amma által előre látott zavart a teremtés  menetében. Ő lett az, aki a tagadást, az ellenvetést,  az engedetlenséget képviselte.

 Az Amma által kigondolt, eltervezett és modell­szinten megvalósított nommóknak a kialakuláshoz  és Amma tudásának elsajátításához a méhlepény­ben kellett várakozniuk a teremtésre és önmaguk tel­jes kialakulására. Amma azért döntött így, mert be­látta, hogy a reájuk bízott feladat isteni képességeket  feltételez, így arra fel kellett készülniük. A testük ki­alakításához felhasznált Pónak össze kellett hango­lódnia a Szók által felhalmozott ismeretanyag elsa­játítására. Amma bölcsen várakoztatni kívánta őket  a teremtés teljes modelljének kialakulásáig.

OGO ÉS A TAGADÁS LÉTREJÖTTE

A teremtett lények közül egyedül Ogo nem fogadta el  Amma parancsát a várakozási idő betartására vonatko­zóan. Ő már megteremtése után szinte azonnal ellen­kezni kezdett, lázadva amiatt, hogy Amma ikertestvérét,  O Nommót elkülönítette tőle a fejlődés idejére. Ogo  azt hitte, hogy nem kapja vissza kettős énje másik felét,  és azt Amma engedélye nélkül, akarata ellenére keres­gélni kezdte, elhagyva a számára kijelölt méhlepénybeli  várakozási helyet. Ezzel már a kezdet kezdetén rendel­lenességet csinált a méhlepényben, mert megsértette  annak falait és erezetét, azaz eltépte a fejlődéshez szük­séges kapcsolatokat. Mivel azonban nem volt kifejlő­dött állapotban sem mozgása, sem látása nem volt jó,  tökéletes, így mozgásával rombolt, és nem is találta  meg ikertestvérét, akinek keresésére indult.

Amma tojásában, illetve most már kebelében - mió­ta a létezők már a méhlepényben várakoztak, így ne­vezték - Ogo járkálni kezdett, felmérte a kialakítandó  mindenségmodell méreteit, és azt 60'8000 lépés mé­retűnek találta 60 időszakon át folytatódva. Közben ki­figyelte az éppen a Világmindenség modellezését vég­ző Amma cselekedeteit. Mindent látni akart, és mikor  ezt megtette, közben megsértette az Amma által készí­tett modellek szerkezetét is. Önhitten azt képzelte ma­gáról, hogy most már annyit tud, mint Amma, s hogy  képes mindazt végrehajtani ő is, mint Amma.

Amma látva Ogo tetteit, és hallva kérkedését - mely  szerint „Amma, láttam a világot, amit teremtettél';  mondta Ogo -, szólott hozzá: „Ahogy én teremtettem,  teremts te is valamit, se a napnak, se az árnyéknak; te  ott maradsz, én pedig jövök, hogy újra együtt legyünk!"

Amma tudta, hogy Ogo erre nem képes, és így re­mélte, rádöbben annak képtelenségére.

Ezután Amma visszaküldte Ogót a méhlepénybe, de az nem engedelmeskedett, hanem újabb gaztettet eszelt ki. A kebel falaiból kitépte Amma idegeit, és ab­ból egy fordított méhkasszerű képletet eszkábált. Úgy  csinálta, hogy önmagát beleszőtte a kas közepébe, és  biztosította annak csigavonalú mozgását és rezgését,  ami által hasonlított Amma modelljeire.

Amma ezt látva, kijelentette: „Ez valóban hasonlít  arra, amit én teremtettem, ne versengj velem!"

Mert a kas alatt Ogo egy árnyék és fény nélküli he­lyen volt, továbbra sem hallgatott Ammára.

Ekkor Amma azzal büntette meg, hogy megfosztotta  hangja hallhatóságától. Ettől kezdve Ogo csak suttog­ni, sziszegni tudott, mint a kígyó. Amma a nyugati  kulcscsontba, azaz az elkülönített részbe száműzte,  amit csinált, azt otthagyatta magánál.

Miután Ogo megfelelő látás híján idő előtt született  meg, s most hangjának nagy részét is elvesztette, még  elszántabban szegült szembe teremtőjével.

Onnan, ahová száműzték, úgy szökött meg, hogy a  kebelből kitépett egy jól elhatárolható darabot, azaz  szerzett Amma teremtő anyagából egy részt, mely al­kalmas volt arra, hogy tovább szaporodjon, osztódjon, és ezáltal belőle bármi készíthető volt.

Ami még fokozta a tett súlyosságát, hogy ebben a  részben volt a pihenőhelye ikertestvérének, akinek  még hatvan időszakig kellett volna ott fejlődnie.

Amma visszavette a leszakított darabból az ikertest­vért, Ogo pedig az általa szerzett darabból egy olyan  szerkezetet eszkábált, amellyel el tudta hagyni a kebel  határait, s elindult a világmindenség-modell határai felé.

Amma, hogy a rendellenesség továbbfajulásának  elejét vegye, az Ogo által elrablott anyagot földdé vál­toztatta át, és hagyta, hogy Ogo azzal a kialakuló világ  villája (tengelye) mentén alászállhasson arra a helyre,  amely majd a kialakult Föld világűrbeli helye lesz.

Ogo azt hivén, hogy az anyagban ikertestvére még  mindig benne van, keresni kezdte, miközben az anyag  Amma akaratából földdé tömörült össze. Benne Ogo  keresztül-kasul kereskedett, eközben magát a Földet  is megfertőzte a benne rejlő ellenállás, ellenkezés mé­telyével, így azt tisztátalanná tette.

A Föld, amely Amma akaratából még élő, képlékeny  és mindenre alkalmas anyag volt a benne összponto­sult Po és Szó révén, megfertőzött állapotában nagy  veszélyt jelentett a teremtés további menetére, mert  még semmi nem nyerte el végső alakját és természe­tét. Ogo tisztátalan szándékától így a Föld tisztátalan  lények otthona lett, akik Ogo bukásának eredményei  és egyben tanúi is voltak.

Ogo, miután e lényeket létrehozta, az egész terem­tés menetét veszélybe sodorta.

Amma büntetésül azt mondta Ogónak, hogy most  már maradjon a Földön, de ő arra hivatkozott, hogy a  Föld még vizes, sáros, nincs számára ott megfelelő  hely. Ekkor Amma kiszárította a Föld talaját, és köte­lezte Ogót az ottmaradásra.

Ogo azonban nem maradt a Földön. Rájött, hogy a  benne még mindig meglévő teremtő energia képessé  teszi, hogy újra Amma egébe, azaz kebelébe emelked­hessen, hiszen még a teremtés nem vált ténnyé, így ő visszasettenkedhetett, hogy Amma legnagyobb titkát,  a Pót elrabolja, és ezzel Ammával egyenlő legyen  Amma, ismerve Ogo szándékát, hogy ne tehessen további kárt a teremtés menetében, parancsot adott  Nommo Tityayne-nek, hogy a méhlepény még meglé­vő anyagát változtassa lángoló tűzzé, hogy Ogo abba  ne térhessen vissza. Az átváltoztatás pillanatában  azonban Ogónak még sikerült egy kis részt kitépni a  méhlepény anyagából, amelyben épp benne volt iker­testvérének szellemi energiája. Amma ezt sürgősen  visszavonta az elrabolt darabból, míg a Nommo  Tityayne azt tűzzé változtatta, és csigavonalú mozgás­ra kényszerítve forgatni kezdte.

Ogo az általa megkaparintott darabból ismét maga  köré vont egy teret, melyben beburkolódzva kereste  Amma legnagyobb művét, a Po magot, mely helyett,  mert nem látott jól csenevész szervével, a Sene magok­ból csent el. Szerzeményeivel ismét alászállt, de  Amma meghagyta a Nommo Tityayne-nek, hogy Ogót  fogja el. Ő Ogo után ment, de csak fejletlen nemi szer­vénél tudta elkapni, leszakítva azt így Ogót, bár akara­ta ellenére, szaporodásképtelenné tette. Ezért van az,  hogy Ogo csak egy van, a tagadásnak csak egy képvise­lője létezik a Teremtésben.

Amma látva, hogy az elfogás így nem sikerült, Ogót végleg a Földre száműzte, megparancsolva Nommo Tityayne-ek, hogy Ogo a teremtés közelébe kerülését végleg akadályozza meg. Ő ezt meg is tette, így Ogo többet nem kerülhetett Amma közelébe.

Amma ezek után elhatározta, hogy a teremtés beszennyezett helyeit, melyet Ogo tettei beszennyeztek, egy áldozat árán megtisztítja. Elhatározta, hogy O Nommót áldozza fel, hogy a benne összegyűlt erőkkel a teremtést megtisztítsa Ogo vétkeitől, azaz tetteinek zavaró hatásaitól. Ekkor Ogo ikertestvére, aki tudta, hogy Ogo bűnei miatt van szükség az áldozatra, kérte          magának a jogot, hogy ő legyen az áldozat, aki ikertestvére vétkeit jóváteheti.           

  Amma mérlegelte a körülményeket, és úgy döntött,hogy az ikertestvér áldozatát fogadja el, utasította a végrehajtót, Nommo Tityayne-t, hogy a feladatot hajtsa végre. A Lébé Sérou-t, az áldozatot a kilena-fa villájára, azaz szétágazó ágára kötötte, vaslánccal megkötözte álló helyzetben, mert az álló helyzetben elszenvedett halál a legfájdalmasabb, s szétvagdalta, szerveit szétszedte és az áldozat vérét engedte elfolyni, hogy megtisztítsa a teremtés beszennyezett helyeit.

  Szerveiből Amma csillagcsoportokat csinált, és a Tejútrendszer csillagaivá alakította őket, ezzel tisztítva meg a Nap, a Föld és a Hold környezetét az Ogo által elkövetett bűnöktől.         

  Miután ezeket megcselekedte, a Nommo maradék anyagából és véréből ismét létrehozta, azaz feltámasztotta a Nommót, O Nommóvá vált, feltámasztott nommóvá, és érdemeként betudva az áldozatot, amit önként vállalt, Amma őt jelölte ki, hogy a megteremtendő emberiség első őse és tanítója legyen. 

Ezek után Amma hozzákezdett az emberiség, azaz  az élők elődeinek megalkotásához.

Nyolc őst alkotott, akik a teremtés ősanyagából ké­szültek, és még külön Amma saját erejéből is részesül­tek, azaz a Szó még külön is részükké lett, mely ez eset­ben az életet magát jelentette a teremtményeknek.

A nyolc ős, bár ikerként lett megteremtve, azaz hím-nős változatban sorsukba Amma beleszőtte, hogy a Földön éljenek és ősei legyenek a létrejövő utódok­nak, a földi emberiségnek. Így a földön szét kell válni­uk, az utódok már külön hím és női egyedekké válnak és születnek meg.

Amma arról is intézkedett, hogy a Földön, Anna­gonno Alagala, a halál hatalma alá kerüljenek, azaz az  eredeti tervel szemben ne éljenek a Földön örökké.

Amma ezzel az örök élet jogát megvonva a földi lé­nyektől pontosan az Ogo által elkövetett vétkek miatt,  mert előre látta, hogy Ogo bűne, az ellentmondás a te­remtő akarattal szemben a Földön él fog terjedni, és  ez veszélyeztetné Amma terveinek megvalósulását,  azaz a teremtés Amma akarata szerinti végbemenését.

Amma ugyanis úgy döntött, hogy addig tartja fenn a  teremtés ezen változatát, amíg a Po ereje és a Szó lehe­tővé teszi annak szabályos működését, ha azonban  erre már nem lesz mód, véget vet ennek az állapotnak,  a Po és a Szó összességét visszahívja magához, és ezzel  ennek a világnak is vége lesz. Ezeket a lehetőségeket és  a Po végső titkát megtartotta magánál.

Megtartotta a világmindenség keletkezésének alapvető  modelljét, működésének titkát, és a Szó alapvető titkát is,  amely végső soron az élet titka is. Megtartotta a teremtett  világ elmúlásának titkát is, mert senki sem tudhatja annak  módját és idejét. A bile-k, a képmások viszont a világ végezetéig hordozni fogják a teremtés végső pillanatában  Ammától nyert minden tulajdonságukat, valamint a  rosszra való hajlamukat is, ami miatt halandókká vál­tak, és ebben nem hasonlítanak teremtőjükre.

Amma ezek után kinyitotta szemét, azaz szétsugá­rozta annak fényét, és ezzel kezdetét vette a valósá­gos teremtés. A fény, megtartva Amma alapvető tu­lajdonságát, csigavonalú rezgőmozgással terjedt  tova, mint egy nagy szélvész, fergeteg, óriási hangot  adva az általa kialakuló térnek és időnek.

A modellként megteremtett világok a fény nyomán  követve Amma beléjük rögzített alapvető mozgását,  csigavonalban emelkedve és szétterülve, rezgő sugár­zás közepette terjedtek tova.

Kialakultak a világok, Amma hétszer hét világa, azaz  számtalan csillagvilág, akaratának megfelelően és en­gedelmeskedve. A fény mindent befedett, és minden a  beláthatatlan fényben úszott tova. A teremtésben részt  vevő Po és Szó a benne rejlő erők hatására Amma ter­vei szerint alakította a Teret és benne a világokat. Min­den, ami létezik, azóta létezik, és mindaddig létezik,  amíg Amma létezésének véget nem vet parancsával.

A teremtés pillanatától léteztek az ősök, így a ké­sőbbi emberiség ősei is, akik részesei voltak Amma  kebelében a teremtés fázisának.

A teremtéssel egy időben Amma úgy rendelkezett,  hogy az O Nommo, azaz a nagy nommo az emberiség  vezetője és tanítója a négy iker őssel, azaz a nyolc bile-vel szálljon egy égi bárkába, és ereszkedjék le kije­lölt lakhelyére, a Földre.

A bárka sok helyiséggel volt ellátva, részben a sze­mélyek, részben a velük leereszkedő egyéb dolgok  számára. (A bárka tartalmáról külön részben lesz szó.)

A bárkát a nagy Nommo Anagonno vezette, egyben  ő volt a bárka lényege maga. Mint mindenható fény,  képes volt az anyag feletti uralomra, erre Amma őt fel­ruházta.

A bárka akkor indult a Földre, mikor az már kiala­kult, és a Nap már szintén megvolt.

A bárka, amikor az űrben lebegett, betöltötte nyu­gattól keletig a látóhatárt, és az ősök ereje hajtotta.  Benne volt a Po és a Szó ereje, melyet a nagy nommo  egy rézszékről irányított úgy, hogy előtte egy nagy  rézedényben a világmindenség kígyója volt felteke­redve, amely a négy őselemet is magában foglalta a  Po és a Szó alakjában, és irányította a Nommo aka­ratából a Teret. Azaz a térben a bárka mozgását, me­lyet az ősök lélegzete hajtott. Ez üvöltő zajjal töltötte  meg a teret `mind a négy irányban. Amikor a bárka a  Nap közelébe ért, vörösre, majd fehérre váltott, mikor  azt elhagyta, visszaváltozott eredeti színére. Keringő  csigavonalú mozgással ereszkedett, mígnem betöltöt­te a Föld feletti teret kelettől nyugatig.

Ekkor kiengedte a hangját a tér minden irányába, és  megállt a Föld felett keringve.

A Nommo szállt először a Földre, és a bal lábát he­lyezte le a talajra, ezzel mintegy birtokba véve azt.  Aztán Nommo maga Földre szállította az emberiség őseit, a nyolc őst. Amikor a Földre értek, alattuk a talaj  száraz és poros volt, amely a leszállás közben a magas­ba szökkent, majd a jármű köré helyezkedett el.

A jármű a földön nagy mélyedést vágott, amely meg­telt vízzel, a jármű pedig úszott rajta, melyet a Nommo  ereje vontatott a partra. A Nommo az ősöket elhelyez­te a Földön, és tanította őket a földi életre, szerszám­használatra, földmívelésre, és minden egyébre.

 Ezalatt Amma parancsára a bárka visszaemelkedett  az égbe, ezzel a földi élet kezdetét vette.

Ekkor látták meg először a földi eget, a Napot, a  Holdat és a csillagokat. Ekkor indult útjára a Nap  mellett a Szíriusz is, mely akkor még olyan fényes  volt, mint a Nap, de rövidesen már csak ugyanúgy  látszott, mint más csillag.

A kovács volt az első, aki a magával hozott égi üllőn és pöröllyel szerszámokat kezdett csinálni. Ő volt az első mesterember a Földön. Ezzel a Teremtés az emberősök számára véget ért, a földi élet megkezdődött.

A DOGONOK ASZTRONÓMIÁJA

A dogonok elmondása szerint Amma a földet Ogo által  rabolt méhlepénydarabból alkotta meg, s mivel Ogo  beszennyezte azt, később Ogo földjének tekintette,  mert oda száműzte bűnei miatt. A Napot ugyancsak  Ogo második rablásakor szerzett méhlepénydarabból  alkotta meg, hogy Ogót megfossza a Po és a Szó feletti  hatalomtól, s mikor Ogo a harmadik rablást is elkö­vette, az így szerzett anyagot Holddá változtatta, mely  ettől kezdve a Föld körül keringett Ogo rablásának  emlékeként.

A Föld képlékeny anyagát Amma kiszárította, hogy  Ogo ott maradhasson, amit Ogo nem teljesített. A nö­vényzet magjait Ogo hintette el a Földön, melyet szin­tén a teremtés előtt rabolt.

Így vált a Föld termőtalajjá.

A teremtés során Amma hétszer hét világot alko­tott, csillagvilágokat, melyek Amma szándékai sze­rint a teremtés pillanatában hagyták el Amma kebe­lét, amikor Ő felnyitotta kebelét és szemeit. Így jött létre a Tejútrendszer és annak csillagai, köztük a  dogonok által kitüntetett csillagcsoportok, mint a Fi­astyúk, a Szíriusz, az Orion és más csillagcsoportosu­lások.

A dogonok kitüntetett figyelmet szentelnek a Szíri­usz csillagnak és kísérőinek, amelyekről azt állítják,  hogy van egy nagyon kicsi, de sűrű köztük, a Po-pilu,  amely egymaga nehezebb, mint a Földön bármely  anyag, belőle egy mozsár méretével összehasonlítva  annyit nyomna, mint négyszáznyolcvan szamárteher  (azaz cca 35 tonna). Egy morzsányi belőle olyan ne­héz, hogy senki sem tudná felemelni azt.

A Szíriusz rendszere áll magából a Sziriuszból, me­lyet a dogonok a világ közepének tartanak, körülötte  kering a Po-tolo, amely a legnehezebb csillag kicsisége  mellett, szintén kering körülötte az Emme-ya-tolo,  amely négyszer könnyebb, mint az előző, ezek ötven  földi év alatt kerülik meg a Szíriuszt. Az Emme-ya-tolo  szerepe az, hogy a Po-tolo és a Szíriusz között közvetít­sen, azaz kiegyenlítse azok viszonyát.

Fontosnak tartják az Orion csillagait, amelyek kijelö­lik a teret, valamint a Pleiádokat, a Kecskepásztor csilla­gát, a Sarkcsillagot és a Dél Keresztjét, melyek a ten­gelyt adják, melyen a világ forog. A dogonok azt tartják,  hogy Amma a Po-tolót teremtette meg legelőször, és  anyagában az egész világ összes dolga, azok tonu-ja  benne van egy kicsit. Ő a világ összes dolgának magtá­ra. Minden a Po-tolo körül forog, mert a világ maga a  forgás, Amma tulajdonsága a csigavonalú mozgás.

Szerintünk olyan, mintha a Po-tolo keringene, pe­dig neki köszönhető, hogy a világ kering.

A dogonok az ötvenéves keringési periódus kezde­tét mindig megünneplik, nekik ez egy fontos dátum, mely azt bizonyítja, hogy a világ még mindig kering,  azaz él.

A dogonok ismerik a bolygókat, közülük is a sor­rend a Jupiter, a Vénusz, a Mars, a Szaturnusz, ahogy  keringésük közben megfigyelték őket, ezeket körbe­keringő csillagoknak nevezik, mert a Nap körül kerin­genek.

A dogonok még egy csillagot vagy bolygót tulajdoní­tanak a Szíriusznak, azaz még egyet, az Ara- és Yu­tolót, amelyek holdak is lehetnek, és 30 éves perió­dussal keringenek a központi égitest körül.

Mindezt a dogon ősök, a Földre érkezés után kiala­kult földi környezetről, a vezér Nommo tanítása alap­ján ismerték meg és örökítették át apáról fiúra.

Azért, hogy emlékeztetőanyaguk mindig friss ma­radjon, kövekből és sziklákból kirakták az égitestek,  csillagképek alakját, és megfelelő elnevezéssel látták  el őket.

Annak ellenére, hogy ismerik a csillagok mozgását,  keringését, hisz mindegyiknek Ammától nyert csiga­vonalú mozgást tulajdonítanak, keringő csillagoknak  csak a bolygókat hívják, a többi az ő ismereteik szerint  már más megítélés alá esik.

Szerintük a valódi csillagok mind a feláldozott Nom­mo testrészeiből keltek életre Amma teremtése során,  és foglalták el égi helyeiket, miután Amma kebelét  megnyitotta. Attól fogva mind, a csigavonalú mozgást  megtartva, haladnak Amma beléjük helyezett akaratát  megtartva, melyet a Szó közvetít számukra.

A Po-tolo e tekintetben is kitüntetett helyzetet kép­visel, mert ő a világ mozgatóereje, és minden Po és  Szo benne van, amit a teremtés során Amma vissza­

vett, miután úgy döntött, hogy ezt a teremtést is bár­mikor megsemmisítheti, ha úgy akarja, vagy teremt­ményeinek engedetlensége erre kényszeríti Ogo kez­deti bűneinek következtében.

A dogonok úgy tudják, hogy Amma, a Teremtő ma­gánál tartotta a Po és Szó végső titkát, és azt a Po­tolóba zárta.

A Mindenség Amma akaratából és a Po-tolóba zárt  erők szerint működik mindaddig, míg ezek az erők  fenntartják azt, ha a Po-tolo kiürülne, az a világ  megsemmisülését, a jelen teremtés végét jelentené.

A DOGONOK ISMERETE A POROL ÉS  A SZÓRÓL

A Po a Teremtő képe. Ez Amma legnagyobb titka.

A Po a legapróbb dolog, láthatatlanná lett téve a kö­zéppontjában, a „szél" Amma maga.

Amma teremtő szándéka a Póban helyezkedett el.  Mint egy központi levegőbuborék kering, és parány­részecskéket sugároz ki fényes működéssel, azonban  láthatatlan és hallhatatlan ez a működés.

A világban a Po Amma megteremtett része, amely  szélszerű, de mégis minden létezőnek az alapja.

A dolgok a teremtés során a Póból növekedtek, de  bennük a Po nem növekedett. Maga a mag mintha  szélből lenne megalkotva.