Ataisz MAG népe
Arvisura 2006.06.13. 15:52
Anyahita legkisebb gyermekének, Vannak született egy kisfia, akit Magyarnak hívtak.
Anyahita legkisebb gyermekének, Vannak született egy kisfia, akit Magyarnak hívtak. Magyar nagyon jól látta azt, hogy a földi emberek a legkisebb jólétért is képesek becsapni, sőt megölni másokat, ezért hogy magasabb szellemi szintre próbálja emelni őket, megalapította a róla elnevezett Ősmagyar-Egyházat. Ekkortól ennek a hitrendszernek a követőit kezdték el magyaroknak nevezni. Ezek az emberek tehát nem egy törzsből származtak, hiszen bármely törzs tagjait befogadtak maguk közé, ha be tudtak közéjük illeszkedni, illetve ha bírtak azokkal a jellemzőkkel, mint a csoport többi tagja.
„A Magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoztak. Így az Anyahita kegyhely és Joli-Tórem dombjai között megtelepedett egyistenhívőket magyaroknak nevezték. Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön törzset, hanem a jó embereknek a vallási közösségébe tartoztak. Ezen közösségnek tagjai soha nem háborúskodtak, hanem az Anyahita által lerótt egy igaz Isten hitében nevelték fel gyermekeiket.”
Mint ebből láthatjuk, magyarnak lenni, akkoriban nem faji vagy törzsi hovatartozást jelentett, hanem egyfajta lélekminőséget és szellemi szintet, hiszen közös jellemzőjük volt az egyistenhit, a békességes megoldásokra való törekvés, ami a mai világunkban is nagy szó, nemhogy abban az időben.
Élt tehát egy MAG-magyar népcsoport valahol Ataisz szívében, akik bizonyos „emelkedettebb” lélekminőséggel bírtak, s egyfajta héjként körbevették őket különböző törzsek: agabák, indijók, sakák, maják, Uruk törzse, valamint a fekete és fehér hun törzsek, akik tehát a magyar MAG védőrétegét képezték. Ám ehhez hasonló struktúrát alkotott sok más nép is, mint pl. a kelta törzsek, hiszen a központi magot ott is a druidák képezték, akik a szakrális kapcsolatot biztosították az őket körülvevő és védő többi kelta törzs számára. De hasonló volt a felállás a méd törzsek és a máguspapok esetében is. Sőt a Magyar Törzsszövetség megalakulását követően szintén megmaradt egy ilyen struktúra, hiszen a különböző törzseink között ott volt a Nyék törzs, akik ezt a beavatott MAG csoportot alkották.
|