Következő 20 cikk

Előző 20 cikk

Tanulj!	x	2007.10.29. 22:25
Ősi Norvég vers Tanuld meg a víztől követni utadat, Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, Tovább…

Weöres Sándor: Tiz lépcső		2006.11.03. 15:54
Tíz lépcső Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad. Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad. Törd át gátjaid - a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad. (Weöres Sándor)

Birtoklásról	x	2006.11.03. 15:53
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. ANTONY DE MELLO

6. Érzés		2006.11.03. 15:47
Érzed, valami megváltozott benned, Édesebb a fény, lágyabb az illat, S a dallam a szívedig hatol. Néha könnyezel és gyakrabban sírsz, Keresel valamit, valakit. Hitek, hívek, vallások, -születés, elmúlás… Követnél, követnének,  Érzed  egyedül vagy az arctalan közt. A Nap és köztük Te állsz! Nem értenek, furcsának vesznek. Bolond hóbortjaid sajnálat, Néha vitázó szégyen.     Magadra ismersz másokban, Kik poros lélekkel róják az utat, Tanulsz is, álmodsz is, Ébren és álomban. A Körök végtelen kerületén élsz, S néha félsz, Éget a zaj és szép a csend, A dallam belülről felszakad, Lelked ébredésén lágy rügy fakad. S ha egyszer eljő az utazás vége, Reájössz, édes Magyarnak lenni A kínok közt is megérte. …fent a kereszten…

5.Nemes Péter: Mindig a barátod leszek		2006.11.02. 06:20
Időtől, tértől függetlenül, Még ha testem már Nem is e világon jár Csak gondolj rám, és figyelj Én ott leszek Benned Ha sötét felhők gyülekeznek, Leszek neked Napsugár felettük Ha magányosan állsz az erdő szélén, Csak gondolj rám, és Mesélek majd a madarak nyelvén, Csakis neked Hogy tudd Nem vagy egyedül Ha elborít a sötét egy újholdas éjjelen, Gondolj rám, és Elér a vigasz akkor is, mert Ott ragyogok majd Benned A csillagos égbolt helyett Ha az ősz sóhaja nyomán Elsárgulnak a fák, A halott levelek hullásából Hallhatod, ahogy A jövő reménységét Súgom neked Ha szívedbe mar a jeges tél, Leszek neked a hópelyhek zenéje Hogy ne feledd, Még a hideg is szép lehet Ha lelked Szeretetre sóvárog Sugárzom majd neked A születésnapi torta gyertyalángjából, és A csillagszóró szikráiból is Ha otthonodat nem leled Csak gondolj rám, és Érezd ott mélyen Otthonod az egész világ Ha késne a tavasz, A megújulás erejét öntöm beléd A napkelte ragyogásából Minden párás hajnalon Ha félelmek gyötörnek, és Nem leled az utat Csak nézz a távolba, ahol Feltámad a szél, és Simogatásában ott leszek, Felszárítom könnyeidet Ha már fogytán az erőd, A hegyek sosem apadó erejével Emellek fel Hogy menj Tovább Tovább! Ha már úgy érzed, nincs kiút az útvesztőből, Csak hunyd le a szemed, és Lelkedet szárnyalni viszem Az álmok mezején Hogy lásd A szabadság létezik Ha nem találod a megnyugvást, Békével a karomban suhanok feléd A naplemente varázsában Hogy sose feledd, A harmóniát magadban keresd Ha örömödet nem oszthatod meg mással, Nézz egy virágra, és Én mosolygok vissza Tiszta szívből, Veled örülve, A lelkedben élő kisgyermekre Ha bánatodat nem hallgatja meg senki, Csak gondolj rám, és Ott leszek A szívedben Csak ott leszek És ölellek S az esőcseppekben Veled könnyezem Ha szükséged van rám, Ott leszek Mindig Csak gondolj rám És tudd Van egy barátod Aki vár A végtelen partján Tovább…

4.Tóth Árpád: Lélektől lélekig		2006.11.02. 06:18
Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét. Tanultam én, hogy átalszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény. Magamba zárom, véremmé iszom, És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem? Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át? Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szivek! A Szíriusz van tőlem távolabb, Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik! Tovább…

3.E. Isenhouer: Add tovább		2006.11.02. 06:17
Ha van valamid, ami jó, Ami barátaiddal megosztható, Legyen bár csak egy apróság: Hozhatja Isten áldását. Add tovább! Tovább…

2. Túrmezei Erzsébet:A HARMADIK	X	2006.11.02. 06:15
Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért mégegyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! - nyugtat meg az ész. És a jog józanságra int. De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. Tán összetörte a szíved. Az ész is azt súgja: Minek? De Krisztus nyomorog benne. És a szelíd hang halkan újra kérlel: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet! Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne, és diktálhatna, vonhatna, vihetne! Lehet, elégnél hamar. Valóban esztelenség volna. De a szíved békességről dalolna, s míg elveszítenéd, bizony megtalálnád az életet! Bízd rá magad arra a harmadikra! Mert az a szeretet.

1.Reményik Sándor: Kegyelem	x	2006.11.02. 06:11
Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erődet, Akarsz, egetostromló akarattal - S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű; szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor - magától - megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, erőre;, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat - hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor - magától - szûnik a vihar, Akkor - magától - minden elcsitul, Akkor - magától - éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem. Tovább…

Következő 20 cikk

Előző 20 cikk