Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Szarvastor hava,Böjtelő hava, Jégbontó hava
A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, ,,tisztulás" szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz ,,Engesztelő" volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Nevezték Halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár. Februárt esőszínű ruhába öltözött, repülő alakként ábrázolták, jobbjában a Halak jelével. A mezei tennivalók alapján gyümölcsfáit, szőlőtőkéit metsző meglett férfiú jelképezte. De megjeleníthette ráncos képű aggastyán is, amint bőrruhába burkolózva tűz mellett fagyoskodik. Az istenek közül Venus és Cupido személyesítették meg, amint orkánszerű szélben, lobogó lepleiken ,,vitorláznak". Ennek asztrológiai oka van: a Vénusz bolygó a Halak jegyében/havában van ,,erőben".   Febr.1.:Brigitta.Ir Szent Brigitta,Irország védőszentje. Febr.2.:Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Febr.3.Balázs napja./Balázsolás.A torok, a kikiáltók énekesek védőszentje. Febr.5.:Ágota. /Földrengések,tüzek ellen hivják segitségül,  és az ércöntők, bányászok védőszentje. Febr.6. Dorottya./Ókeresztény szűz vértanú Febr.9.:Apollónia.Alexandria szentje, a Nap és a költészet pogány istenének papnője volt. Febr.14.:Bálint nap./Szerelmesek napja. Febr.24. Mátyás./ A tél hatalmát megtörő időjósló nap. IDŐJÓSLÁS Ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számithatunk. Ha Mátyásnak könnye csordul, Könnyen ecet lesz a borbul. Jégtörő Mátyás ha jeget nem talál, csinál. Ha Dorottya szoritja, Julianna tágitja. Zsuzsannának megszólalnak a pacsirták és lassan elűzik a telet. Ha fénylik Gyertyaszentelő, az iziket vedd elő. Télen, ha sok hó esik, sok búzát remélhet a gazda. Ha  február nem volt deres, húsvét napján hideg lészen.

2. GYERTYASZENTELŐ
a r. k. egyház Szűz → Mária tisztulásának (Purificatio B. Mariae Virginis) ünnepeként febr. 2-án tartja. A rómaiak Februus, ill. Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak. A 7. sz.-ban Ildefons toledói püspök írja, hogy „a keresztények Mária tisztulása napján gyertyákkal a kezükben, dicsőítő énekeket és zsoltárokat énekelve a templomok és a szent helyek környékén körmeneteket tartanak”. A gyertyák megszentelése (→ szentelés) azonban későbbi eredetű. A szertartáskönyvekben a 10. sz. előtt nem fordul elő. Európai elterjedése a 12. sz.-ra tehető. A Pray-kódex szerint nálunk ezen a napon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. Mint más → szentelményekhez, a szentelt gyertyához is számtalan hiedelem fűződött. A r. k. családok gyertyaszentelő napján több gyertyát is vittek a templomba megszentelni. A szentelt gyertyákat otthon a falra akasztották, vagy a ládafiában, a szekrényben tartották, s → vihar idején vagy a haldokló mellett meggyújtották (→ halál); gyógyításra (→ népi gyógyászat) is használták: Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére a szentelt gyertyából egy égő darabot tettek, s azt üvegpohárral borították le. A néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget. A Székelyföldön a beteget „megkerítették” vele, hogy meggyógyuljon. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya először ment templomba az ún. egyház-kelőre vagy avatásra, szintén gyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Tápiószentmártonban (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) a haldokló kezébe szentelt gyertyát adtak, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, ég-zengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya először ment templomba az ún. egyház-kelőre vagy avatásra, szintén gyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Tápiószentmártonban (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) a haldokló kezébe szentelt gyertyát adtak, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, ég-zengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”.   Tovább…

FARSANG
Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliá-knak hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold s a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél továbbélt. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorult. Mivel azonban a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdő napja, a hamvazószerda is ennek megfelelően - jó egy hónapnyi eltéréssel - változik. Az előtte levő időszak, a farsang húshagyókeddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is. A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak. A XVI-XVII. században falu, város és a királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott. Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyókedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s a Húsételek tréfás küzdelmét is. E tréfás küzdelmet sok európai nép megszemélyesítve adta elő. Erdélyben még századunkban is említik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt. Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát. Különleges szerepet játszott az ördög a téli ünnepkörben. A szarvas ördögmaskarák az erkölcsi tilalmakat semmibe vevő farsangolók nélkülözhetetlen kellékei voltak (a maszkokhoz főleg kecskeszarvat használtak, a kecskebak pedig az ördög állata volt), amiért is az egyház kíméletlen ördögűző harcot vívott a farsangi szokások ellen. Mindent, ami komolytalan és világi, amúgy is pogánynak, az ördög művének tartott, a ,,táncoló" farsangot meg egyenesen az ördög ünnepének. A böjtben is folytatott mulatozást a kísértő Sátán sikereként könyvelte el. Az ördög és a farsang-böjt ideje közti kapcsolat szentírási alátámasztásaként hivatkoztak Jézus megkísértésének történetére. Jézus - mint ismeretes - ,,mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember..." (Mt 4,2-4).

Február 3. Balázs napja
Balázs napja egészség-, termésvarázslás, gonoszűzés, madárűzés, időjárásjóslás és főként a gyermekek balázsjárásának napja. Szent Balázs püspök és vértanú eredetileg orvoslással foglalkozott - nevéhez sok csodás beteggyógyítás fűződik. Legtöbbet emlegetett tette egy özvegyasszony halszálkától fulladozó gyermekének megmentése. Az asszony hálából ételt és gyertyát vitt a szent életű püspöknek. Ennek emlékére van a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a pap két gyertyát tart a hívők álla alá, és e szavak kíséretében: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől” – megáldja őket. Szent Balázs a középkorban a diákoknak egyik kedvelt védőszentje volt, napját fényesen megünnepelték. Innen ered a balázsjárás, az iskolásgyermekek házról házra járó, adománygyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása. Kisbodakon (Moson vm.) Balázs napján 10-12 éves gyermekek fehérbe öltöztek (fehér gatya, ing), fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, a Balázs püspököt megszemélyesítő gyermeknek püspöksüvege volt. A játékban tízen szerepeltek: az elöljáró, a püspök, a generális, a kapitány, az orvos, a zászlótartó, a kiskatona, az őrmester, a káplár és a paraszt. A játék Szent Balázs dicséretével és az ajándék megköszönésével fejeződött be. A perselybe összegyűjtött pénzt az iskola vagy a templom céljaira fordították, az ajándékképpen kapott tojást eladták, a szalonnát megették. A Nógrád megyei Mátraszelén a balázsolók ezt a köszöntőt énekelték: A Szent Balázs doktorunknak, hogy ma vagyon napja, Többször is, hogy megérhessük, az Úristen adja! Kérjük ajándékát, a Szent áldomását, Távoztassa mindnyájunknak torkunknak fájását!

Február 5. Ágota napja
E naphoz általános vélemény szerint gonoszűző hagyomány tapad. Körülsöprik a házat, az ólakat, hogy kiűzzék a háziférgeket, bogarakat. Most van az ideje a tavaszi munkák megkezdése előtt, hogy megszabaduljon az ember, az állat a házban elszaporodott, bajt, betegséget terjesztő, kárt okozó férgektől, bogaraktól. (Szent Ágota)

Február 6. Dorottya napja
Időjárásjósló-nap. Ilyenkor már némi enyhülés tapasztalható. Az Ágotától megszorított időjárást, a hideget Dorottya tágítja, azaz enyhíti.

Február 10. Skolasztika napja
Skolasztika vagy középkori alakjában Kolos napja termőnap. Általános szokás, hogy ezen a napon szedik, gyűjtik az oltóágat. A most szedett és gondosan eltett oltóággal oltják majd a gyümölcsfákat gyümölcsoltókor.

Február 12. Eulália napja
Szlavóniában a földművesek az évszázados tapasztalatok szerint úgy vélik, sőt biztosak benne, hogy az ekkor vetett mag jó termést hoz. Éppen ezért - ajánlják - igyekezzék is mindenki kihasználni az alkalmat.

Valentin, a szeretett vértanú
Számos történet kering a Valentin nap EREDETÉRŐL. Ha egy picit utánanézünk, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már két-három történetet is elolvastunk, de hogy melyik a leghitelesebb, azt nehéz lenne kideríteni. Íme egy kis ízelítő a Valentin nap eredetéről, s hogy melyik a valódi, azt döntse el ki-ki a maga tetszése szerint. Az egyik leginkább elterjedt történet szerint Valentin II. Claudius császár idején, a keresztényüldöztetéskor élt. Egy idő után a császár, keresztény hite miatt s, mert megtagadta a pogány istenek imádását, börtönbe vetette, majd i.sz. 269. vagy 270. február 14-én kivégeztette. Azonban amitől ünneppé lett e dátum, annak oka valószínűleg egy vak leány, aki az egyik börtönőr gyermeke volt abban a börtönben, ahol Valentin sínylődött. Mikor a pap megtudta, hogy a lány vak, imájával segített, hogy az visszanyerje látását. Ám feltehető, hogy a Valentin nap még ettől sem alakult volna ki, s vált volna kultusszá. Az egésznek a lényege s a gyökere egyetlen cédulában volt, amit Valentin küldött a lánynak, mielőtt kivégezték volna. Nem voltak nagy szavak e lapon csak egyetlen mondat: ,,a Te Valentinod." Egy másik hiedelem szerint nem is volt semmiféle vak lány a történetben. Valentint egyszerűen a keresztény hite miatt bebörtönözték, s míg a halálára várt, barátainak, ismerőseinek cédulákat küldött, amit a következő sorokkal látott el: ,,Szeretlek benneteket!" ,,Ne felejtsétek el Valentint!" De az is meglehet, hogy Valentin pap Claudius törvényének ellenszegülve, mely ideiglenesen megtiltotta a házasságkötést, párokat adott össze, s e miatt végezték ki. Sőt, néhány könyvben arról is számot adnak, hogy talán nem is egy, hanem kettő, esetleg három Valentin is volt, s az ő történetükből lett legenda. Nos, a számos históriában egy valami azért közös. Maga a történet legyen bármelyik is, Rómához kötődik, s itt kell megemlíteni egy sokadik lehetséges eredetet. Ebben a városban is, mint Itáliában szinte mindenütt nagyon szerették az emberek a mulatozást s erre minden lehetséges alkalmat meg is ragadtak, így még a kisebb ünnepeket is megtartották. Egy ilyen kisebb örömnap volt Lupercakia ünnepe február 15-én, mely Luperca istennőről kapta a nevét, ki az erdők, mezők, tüzek istenének volt a hitvese. Ekkor az emberek a város dombjának a lábánál találkoztak, áldozatot mutattak be és a szíjjakkal, melyeket az áldozati kecske bőréből hasítottak a férfiak, megcsapkodták a közelükben lévő lányokat. Természetesen ez még nem minden. Egy faládába összegyűjtötték a lányok neveit, melyeket fiatal, nőtlen férfiak húztak ki. Így tudtak a fiatalok egymással megismerkedni, s ha végül szerelem lett a dologból, a következő év ünnepén össze is házasodhattak. Ez is lehetséges történet a szerelmesek napjának kialakulására, de e történet kapcsán bárki joggal kérdezheti, hogy akkor miért mégis Valentin nap, hiszen itt egy istennőről, Lupercaról van szó. A válasz igen egyszerű. A kereszténység terjedésekor Celasius pápa elrendelte, hogy Luperca ünnep helyett Szent Valentinra emlékezzenek egy nappal korábban, február 14-én, melyet hamar el is fogadtak az emberek. Valentin nap világszerte RÉGEN ÉS MA. Mindegyik történet valósnak hihető, de van egy valami, ami biztos: mára a Valentin nap a szeretet, a szerelem ünnepe lett. A világnak szinte minden részén hagyomány volt és most is az február 14-ének megünneplése, s ahogy mondani szokták: ahány ház, annyi szokás, úgy igaz ez a mondás a szeretet ünnepének szokásaira is. Angliában egy régi szokás szerint a fiatalok e nap reggelén, akivel először összetalálkoznak (természetesen más nembeli kell, legyen) azt Valentin vagy Valentine néven szólítják és megajándékozzák. E találkozásnak van azért ,,következménye" is, mégpedig az, hogy az említett személyt egy éven át kitüntetett figyelembe kell részesíteni, mintegy a jegyesünknek tekinteni. Franciaországban a fiúk kihúzzák a lányok neveit, a lányok pedig a fiúk neveit egy piros szív alakú dobozkából. Franciahon érdekessége, hogy innen származnak az első Valentin-napi verses-kötetek is, melyek az 1700-as években jelentek meg, majd a 19. században váltak divatossá az üdvözlőkártyák, melyek a mai napig megmaradtak. A középkorban a Valentin nap a flörtölés napja volt, mely az asszonyoknak kedvezett, ugyanis e napon nyugodt szívvel félreléphettek, s a férjük egy szót sem szólhatott érte, és nem is tehetett semmit. Nálunk Magyarországon a leginkább elterjedtebb formája a Valentin napi köszöntésnek a virágátadás, de természetesen népszokásaink nekünk is vannak, sőt tájjellegű népszokásaink is. Így például a mohácsi sokácok e napon böjtölnek, csak egyszer esznek, vagy zsír nélkül főznek, gyónnak és imádkoznak a templomban. Balatongyörökön megmetszik a szőlő négy sarkát, hogy távol tartsák a tolvajokat és a madarakat. Nálunk BÁLINT? A szerelmesek napját igazából 1990-től, a rendszerváltástól tartjuk számon, mint nyugatról beáramlott ünnepet, pedig a hitvilágunkban már jóval ez előtt is megtalálható volt, bár ekkor még inkább keresztény jellege volt a domináló. Elsősorban az itáliai Valentin vértanú legendájához kapcsolódik, de tudomásunk van egy másik Bálint történetről is. Ez egy németországi püspököt jelenít meg, kinek segítségében elsősorban a nyavalyatörősök és a lelki betegek bizakodtak Később e két legenda összefonódott. Gyakorlatilag nálunk maga az ünnep Valentin és Bálint néven egyaránt megjelenik. Hol így használják, hol úgy, de a lényege ettől még nem változik. Akár Valentin napot akár Bálint napot mondunk, most már mindegyik a szeretet, szerelem ünnepét takarja. Régi ŐSI MAGYAR TAKTIKÁK szerelmünk megszerzésére, megőrzésére. Elődeink igen sok furfangos dolgot találtak, ki hogy megszerezzék maguknak a kiszemelt párt vagy megtartsák kedvesük szerelmét. Íme néhány közülük érdekességnek (vagy kipróbálásnak, hátha beválik): - Keressünk egy almát, melynek 9 magja van, együk meg, majd ezt a 9 magot egy óvatlan pillanatban dobjuk a kiszemelt fiú zsebébe, így biztosan beleszeret abba a lányba, aki ezt ügyeskedte. - Keressünk 9 kutat, mind a 9-ről hozzunk vizet és itassuk meg a kiszemelt fiúval vagy leánnyal, így a kedves mindig szeretni fog. - Azok a párok, akik mindig együtt akarnak maradni, 1-1 hajszálukat süssék bele egy kalácsba, s közösen egyék meg. A fent említett furfangos fogások mellett egy valamit azért ne felejtsünk el. Ez a nap a szeretet napja s mindannyiunk Kedvese megérdemel annyit, hogy boldogságot szerezzünk neki egy kis apró figyelmességgel, egy szál virággal vagy egy kedves szóval.

Szent Bálint Nap (Valentin Nap)
A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ - szentje Bálint (latin Valens, jelentése ,,erős, egészséges"). Névünnepe gyertyaszentelő ,,tizenkettedén", február 14-én volt. Volt - mondom -, mert a szigorú zsinat mint ,,történelmietlen" szentet, őt is megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben orvos (ezért volt ,,egészséges"). akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték). Mindkét Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is ,,járták a bolondját". A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelki betegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!) A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentin und Urson) nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. P. Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja volt - Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul ,,valentine"-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő ,,valentinozás" viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi ,,ihletet" ébreszt.)

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk