Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi - napéjegyenlőségi - évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. ,,télkiverés", ,,télkihordás"), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna ,,anyát". Anna Perenna ünnepe később amolyan ,,marciális" jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.

Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott, Mars isten harcias természete ezzel magyarázható. Március 1-jén indul a Salius papok körmenete Mars égből hullott városvédő pajzsával és annak 11 másolatával (12 db volt, hogy minden hónapra jusson egy). Március 14-e volt a lovasszemle, az Equirria ideje, ez később lóversenynap lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, és ez egyúttal katonaköteles korba lépésüket jelentette (Liberalia). 19-én, a hadivállalkozások hagyományos kezdőnapján a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! A március 19-23 közötti Quinquatrus idején tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket. Ezt az ünnepet egyébként a nem kevésbé katonás Minerva istennőnek szentelték. 23-án próbálták ki a harci kürtöket (Tubilustrium), azaz ekkor trombitálták össze seregszemlére a hadköteleseket.

Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.
Márciust - mint Ripától tudjuk - régente tüzes ifjú személyesítette meg (a Kos eleme a csillaghitben a tűz volt). Marshoz illően sisakban, vörös és fekete ruhában ábrázolták, vállán szárnyakkal. Jobbjában a Kos jelét tartotta virágkoszorúban, baljával serleget emelt, színültig töltve a mediterrán tavasz terményeivel. Az allegorikus alak antik előképe vasba öltözött katona volt, lándzsával, pajzzsal. Ez Marsot, illetve a hónapra jellemző teendőt, a hadba vonulást jelképezte. A mezőgazdasági tennivalók szerint is ábrázolták márciust. Szintén ifjú képében, amint épp szőlőt kapál - szemben a szőlőt metsző, agg februárral -, mellette a lova, mely a tavaszi napéjegyenlőséget jelképezi a latin aequus ,,egyenlő" és equus ,,ló" id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján.

(Forrás: Jankovics Marcell: Jelkép - kalendárium)

Kos hava:

Tavaszünnepi áldozati állat az ókori közel-keleti vallásokban, a zsidókéban is: a Bibliában a bárányt áldozó Ábel kedves az Úrnak. Az őskeresztények az önmagát feláldozó Krisztus szimbólumaként illesztették jelrendszerükbe a képét (Agnus Dei, ,,Isten báránya", húsvéti bárány). Abban a bibliai elbeszélésben, melyben Isten nagylelkűen eltekint attól, hogy Ábrahám saját fiát áldozza föl neki, és maga gondoskodik az Izsákot helyettesítő áldozati kosról - az emberáldozatról állatáldozatra való áttérés költői visszhangja ez -, a keresztények a megváltás előképét látták. Isten a fiát küldi el, hogy legyen néki érettünk és helyettünk való áldozat. Isten Báránya ábrázolások: bárány kereszttel, a feltámadás fehér alapon vörös keresztes zászlajával, keresztes dicsfénnyel a feje körül; vérét kehelybe bocsátó bárány; a Jelenések könyvének 7 szemű Báránya. (Jel 5,6; a 7 szem az ,,Úrnak szemei", ,,melyek átpillantják az egész földet", a szabad szemmel látható planétákat jelképezik. L. Zak 4,10)
...
Minerva
A Kos olümposzi védnöke Athéné (latin Minerva) volt, aki Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, miután a főisten lenyelte Métiszt, várandós első feleségét, mert születendő gyermekeitől - akárcsak apja, Kronosz - ő is féltette a trónját. Héphaisztosz segédkezett Zeusznak a ,,szülésben", kétélű bárdjával vagy kalapácsával lékelve meg a koponyáját. A csatakiáltással előugró dárdarázó Athénétől az egész mindenség összerezzent, kivéve természetesen Zeuszt - és Héphaisztoszt, ez utóbbi azonmód beleszeretett. Ha a naptár felől nézzük, illettek is egymáshoz. Amiképpen Zeusz férfi létére szülte az istennőt, azonképpen Héra, a felesége szűznemzéssel foganta Héphaisztoszt. Zeusz hónapja, az Oroszlán és Athénéé a Kos között 9 hónap telik el, Héráé, a Vízöntő és Héphaisztoszé, a Mérleg között úgyszintén. Héphaisztosz szerette volna elnyerni Athéné kezét, de az nem állt kötélnek - a Kos és a Mérleg oppozícióban van (szemben áll egymással) -, s amikor a kovácsisten erőszakkal próbálta magáévá tenni, Athéné kibújt az ölelésből. Héphaisztosz magja a földre hullott, és a földanyát termékenyítette meg. Az így született fiút, Erikhtonioszt a történtek ellenére Athéné örökbe fogadta. Erikhtoniosz torzszülött volt, mint az apja, lába helyén kígyófarok tekeredett. Valójában ő is naptári jelkép. A Kossal kezdődő állatövet, illetve a csillagászati évet jelképezte (ezért mondták rá, hogy Athéné nevelt fia), mint a kelták kosfejű kígyója, az egyiptomi urobórosz kígyó és a szibériai sámándobok égábráit keretező kígyóminta. Egy hagyomány szerint a szűz Athéné mégiscsak szült egy fiat Héphaisztosznak, méghozzá Apollón nevűt! Naptári jelkép ez is: a tavaszi és őszi napéjegyenlőség védnökeihez illik, hogy a napisten szülei legyenek. Ráadásul Athéné havát 9 hónap választja el a téli napfordulótól, melyet az ókori Európában a Nap születésnapjának tekintettek. Athéné Kos-év úrnői mivoltához illik az is, hogy Héraklészt munkáiban ő gyámolította végig az évkörön.
...
Mars
Római hagyomány szerint az év akkori első hónapját Romulus nevezte el apjáról, Marsról. Mars eredetileg paraszti istenség volt. Silvanus néven az erdők és legelők felett uralkodott (latin silva = ,,vadon, erdő, fa, bokor, liget", átvitt értelemben ,,sokaság, bőség"). Mezőgazdasági kérdésekben fordultak hozzá, de már a korai időkben azonosíthatták a görög Árésszal, a babiloni Nergállal, az indiai Rudrával és más hadistenekkel. Az ő nevét viseli Földünk külső szomszédja, a Mars bolygó is, amely a csillaghitben a háború istenének ,,égi teste" volt. Mars ezen a bolygón a véle némileg rokon Herculessel (Héraklész), a Kos haván Minervával osztozott. De csak a mitológiában, hiszen az asztrológia Athénét és Héraklészt mellőzte. (Viszont asztrológiai elemek kaptak helyet Árész mitológiájában: a Kost jelképező kolkhiszi aranygyapjúra Iászón Árész szent ligetében bukkan rá, s hogy megszerezze, a gyapjút őrző sárkányt le kellett győznie. Ugyanúgy megjárta a sárkány gyomrát, mint Héraklész a tengeri szörnyét. Iászón a Kosban ,,ereje teljében", emelkedőben lévő napistent, a sárkány pedig az itt ,,erejét vesztő", hanyatló Szaturnuszt jelképezi.)