6.folyt.Pünkösdölés Attila korában - Priszkosz rhétor
Pünkösdölés Attila korában - Priszkosz rhétor
i.u. 448 „Amint Attelász e faluhoz ért, leányok jöttek elibé. Egymás mögött, sorokban lépdeltek. Fehér patyolatfátyol fedte fejüket. Fátylaik olyan hosszan terültek el, és úgy lengték körül őket, hogy hét vagy annál több leány is ellépkedhetett alattuk. A fátylakat kétfelől egy-egy sor asszony tartotta, és sok ilyen fátylat tartó asszonysor volt. A leányok pedig szkíta dalokat zengedezve lépegettek.” Szabó Károlyt 1873-ban a palóc leányoknak akkor még dívó pünkösdölésére emlékeztette. Pünkösd napján ugyanis - írja Szabó - hét vagy nyolc palóc leány csapatostul házról házra járt. Egyet magok közül - ki kezében kosarat vitt - amikor a házakba léptek, cifra kendőkkel, fátylakkal lepleztek el. Ezután eldaloltak egy köszöntőt, s csak akkor vették le a kendőt a leány fejéről, amikor azért ajándékokat kaptak. Így mentek házról házra. Keresztényi elemekkel átszőtt pogány köszöntőjük ez volt:
Mi van ma? Mi van ma? Piros Pünkösd napja!
Holnap lesz, holnap lesz a második napja!
Jó legény! Jó legény! Jól megfogd a kantárt, ne tipord, ne tipord a pünkösdi rózsát!
Szálljon házatokra az egek harmatja,
Mint azelőtt szállott...”
Betlehemezés. Regölés. Heltai Gáspár, 1552: a mi urunk J. K. Születésnapja után következik az ördögnek nagy ünnepe a regölő hét.
A mai magyar betlehemesek is csúcsos föveget viselnek, azt a föveget, amit a frígiai Mitrász, a méd süveget. Pásztorbotjukon szalagok és egy aranyozott csillag ékeskedik. A csillag Mitraszt jelképezte, aki Napisten volt. Akkor már párezer éve tudták, hogy a Nap is egy csillag?! Mitrász kultuszában Mitrász emberalakban megöli önmaga bika-alakját. E bika halála „bort, búzát, békességet” zúdít a világra, vagyis békét, bőséget, egyenlőséget - az Aranykort. Lásd népmeséink rőt ökrének szarvát, amit az ökör fia lecsavar, és belőle ménesek tódulnak ki, bőségszaru-kürtből.
Regösénekek:
Ó élet, édes napfény,
ó édes (Napocska)!
Ó élet, ó napfény,
Ó édes (Napocska)!
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas
...
ahol keletkezik egy ékes nagy út
amellett keletkezik egy halastó-állás
hej regülejtem, regülejtem!
Azt is felfogá az apró sásocska,
Arra is rászokik csodafiúszarvas,
Hej regülejtem, hej regülejtem!
...
homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap
oldalamon vagyon árdeli fényes Hold
Irodalom:
Ákos Károly: Az ördög. Istenek nyomában, Móra, Budapest, 1964
Burke, Peter: Népi kultúra a kora újkori Európában, Századvég Kiadó- Hajnal István Kör, 1991
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek - népi színjátszás, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979
Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára. Budapest, 1990.
Sebestyén Gyula: Regös-énekek, első rész. A regös-énekek gyűjteménye, Budapest, Athenaum, 1902
Titokfejtő Grandpierre K. Endre: Rögberejtett Isten Kardja, Budapest, 1998
Zolnay László: Kincses Magyarország, középkori művelődésünk történetéből, Budapest, 1977
Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból, Magvető, 1977
Zolnay László: Ünnepek és hétköznapok a középkori Budán, Gondolat, Budapest, 1975
|