Mani munkássága

[Arvisura] Babilonban 9 év gyakorlati idő után, 250-ben kezdte meg az önálló műkö­dését és egy nagyhírű gyógyintézetet, egy városrésznyi gyógy-kolóniát létesített, igen sok életmentő gyógyítót képezett ki.

Mint írástudó beavatottnak feltűnt, hogy az Ataiszból megmenekült Úr, Él és Vanisten hí­vők minden tanítását átvették, az Ahura-Mazda, vagy Bölcsesség-Urának a mágusai és Zarathustra próféta hitéből megalkották az Avesztát.

Mózes egyiptomi bölcsektől ta­nulta az isteni szövetség tanítását. Ábrahám Úr városánál átvette az egyistenhitet, majd a Jákob 4 feleségétől származó 12 törzs déli szárnya hitvilágában kiszorították a többi istent és Jahve, a viharisten diadalmaskodott.

Az asszír és babiloniai fogságban azok istenhitéből is átvettek valamit és a perzsa hatalom felszabadította őket. Az ed­dig fogságban lévő Jahve hívőket a perzsa király hazatelepítette. Az írástudó Esdrás prófétának és a zsidó vallású első perzsa helytartónak, Nehemiásnak volt az érdeme, hogy Mózes 5 könyvét megszerkesztették. Az ótestamentumba, azaz a Szentírásba fel nem vett műveket megsemmisítették, vagy a megmaradottakat a másolások megtiltá­sával az enyészetnek tették ki. Esdrás 450 körül összeállította az ótestamentum első részét. A rabbinizmus az évszázadok alatt a hiányokat még kiegészítette.

Mani Babilonban királyok, papok, mágusok és népi vallások követőit gyógyítgatta. Nagy nyelv­tudásával összehasonlította, hogy az Ataiszból eredő Egyistenhit miként található meg az Avesztában, az ó- és újtestamentumban, majd az Úr és Uruk városának zikkuratjaiban tárolt, társbolygónkról hozott Arvisura-Anyahita egyistenhit képírása­iban, s így kibontakozott előtte a tömény (10.000) év előtti hitvilág.

[L.Nagy] Mani tanulmányozta valamennyi akkori vallást és filozófiát. Huszonnegyedik életévében a szellemlélek és a Szent Szellem egyesült benne. Ettől a pillanattól kezdve tudatában volt annak, hogy ő a világosság egyik apostola, vagyis küldött. Az „apostolos” szó (görögül küldött, vagy követ) olyasvalakire utal, akit arra hívtak el, hogy Isten és a világosságbirodalom üzenetét elvigye az emberekhez.

Mani, aki korának valamennyi vallását és a korábbiakat is tanulmányozta, megállapította, hogy bennük az igazság csak töredékesen található. Még a keresztény evangéliumokat is tisztátalannak tartotta. Úgy mondják, hogy az Ószövetséget el is utasította, mert véleménye szerint tévútra vezető és az igazságtól eltérő kijelentéseket tartalmazott.

Maninak az volt a megbízatása, hogy a nagy vallásokból hozza ismét napvilágra az egyetemes igazság maradványait és szabadítsa meg őket a gyomtól.

Hangos szóval hirdette, hogy a fennálló vallások az igazságot csak töredékesen és tökéletlenül tükrözik, hogy tisztaságát az igazság elveszítette, és a féligazság végül is hazugsággá vált. Ezért kell az emberiséget újra összekötni a tiszta, teljes igazsággal.

Azt vetik a szemére, hogy tanítása különböző tanok elemeinek az összeillesztése volt, de ugyanakkor úgy is tekinthetjük, hogy kihámozta és összerakta belőlük az igazság töredékeit, hogy újból a teljes világosságba állítsa őket. Azt is nehezményezik, hogy tanításai kiváltképp személyes kinyilatkoztatásokra támaszkodik. De vajon nem ez-e a helyzet minden küldöttnél és követnél? Az írások nem arról szólnak-e, hogy Jézus minden tanítását mennyei Atyjától kapta? És Hermész Triszmegisztosz nem látomásában kapta-e az egyetemes igazságot. Önmagát Krisztus és mindenekelőtt a Szent Szellem tiszta apostolának tekintette.

[Arvisura] Mani tudta, hogy az ószövetség végleges megszerkesztése a jamnai iskolában tör­tént, Domitiánus uralkodás alatt, 81-96 között. Kifogásolták, hogy Jézusnak csak Judás nevű tanítványa tudott írni. Jézusnak az uruki gyülekezethez írt levelét János 1. és 2. levelében és a Jelenések könyvében szerkesztették meg Néró és Domitiánus alatt, 65-95 között, az Újszövetséget pedig a második és harmadik században állítot­ták össze. A „Jeruzsálem-vagyonközösség” eszméje Maninál megértésre talált, de a jótékonykodó gazdagok „Szeretetlakomái” ellen tiltakozott. Amikor létrehozták a mun­kától függetlenített papi és püspöki rendet, erősen tiltakozott az egyházi vezetők ha­talmaskodásai ellen.

[Váradi T.] Mani 9 püspökséget szervez a hunok között. Hunok 430-ban hozzák a Kárpát medencébe a manicheizmust, mint nemzeti vallásunkat.

[Tóth T. 31-49.o] Mani először a nyilvánosság elé hazájában Schapur megkoronázásának a napján lépett 240-ben. A királyi audencia után Mani missziós tevékenységbe kezd.

Kiemelkedő szerepet tulajdonít Jézusnak, és vallja a Szentlelket; Indiából átveszi a lélekvándorlás elméletét; főként pedig előveszi a központi iráni eszméket, köztük a fény-sötétség kettősségét. Nem racionálisan fejti ki tanait, hanem szép mítoszokba, költői formákba öltöztetve.

Mani 242-ben Indiából tért haza. A király rezidenciájába lépve, nagy tisztelettel fogadtál és amikor Schapur trónja elé lépett, felragyogott az aurája, és a jelenlevők úgy látták, mintha fény világítana a vállain.

Mani átadta a királynak első iratainak egyikét, amely már tartalmazta tanainak lényegét. A király felismerte Maniban az igaz prófétát és elhitte szavait, majd a fiatal pappal az oldalán megjelent a nép előtt. Mani az igazság védelmezőjeként élt Schapur udvarában és nehéz döntések előtt tanácsadó is volt.

Szabadon vándorolt a birodalomban és az élet szavát prédikálta. Beavatott és a természetfölötti jelenségek ismerője volt. Mani egészen új útra lépett, a bölcsesség és a szent gyakorlat útjára. Ardaschír a zoroasztrizmust állami vallássá tette, fia, Schapur pedig folytatta ezt a munkát. A mágusok régi papi rendjét újra felállították, és tejhatalmat adtak neki. Minden tartományban volt egy kormányzó és egy szellemi vezető. Ekkor kezdődött Mani szellemi építőmunkája. Mani szakított a misztériumiskolák elzárkózásával és nyilvánosan tevékenykedett. Az emberek áradtak hozzá, és újító munkája jól haladt.

Karter Mobéd főmágus gyűlölködve figyelte Mani térnyerését és vallásának népszerűsödését. Szívesen elpusztította volna a fiatal prófétát, de amíg Mani a király barátjának számított, a főmágus kezei meg voltak kötve.

Ha belegondolunk, hogy Zarathustra misztérium-szokása milyen gyorsan hanyatlásnak indult, hogy egyre erőszakosabb módszereket alkalmaztak azért, hogy eksztatikus szemléletet kényszeríthessenek ki, és hogy milyen szerepet játszottak ebben a kender és egyéb drogok, akkor Mani különleges beavatotti helyzete egyre világosabban körvonalazódik.

A sok őt ért szidalmazás ellenére nyilvánvalóvá válik, hogy ő a hanyatlás korában megragadta a „szót” és arra törekedett, hogy lehetővé tegye népének a csatlakozást az új impulzusokhoz, melyeket a kor szelleme már készenlétben tartott.

Azáltal, hogy Mani a régi beavatási szokások utolsó maradványait is eltörölte, a bensőségességet és szívélyességet részesítette előnyben, és alapjában véve ugyanazt a folyamatot vezette be, amelyet a kereszténység követelt a régi törvényvilág helyett, azt, hogy az emberek külső törvények nélkül, belső ösztönzésre cselekedjenek jót.

Ezután a törvény hangja már nem kivülről hangzott fel, hanem az emberek szívéből és a tetteket a lelkiismeret és a szeretet irányította.

„Senki sem adta meg a fiainak és testvéreinek és rokonainak a szabadságot és nem szabadította meg őket a dolgok ellentététől és az elszigetelődéstől úgy, mint én, aki minden fiamat megszabadítottam minden szenvedéstől és mindenféle alárendeltségtől.”

Mani

Mani és Zarathustra módszerei kétségtelenül különbözőek voltak, mert Zarathustra maga köré gyűjtötte pap-tanítványait, mikor szembenézett a misztikus halállal.

Mani ezzel szemben elküldte tanítványait, és egyedül ment az úton. Egy másik különbség is megállapítható. Zarathustra elmesélte látomásait az istennek és Ahura Mazda megmagyarázta őket neki. Mani viszont összehasonlíthatatlanul nehezebb helyzetben volt, mert neki magának kellett összetett világnézetét megmagyarázni.